Állati blog- háziállataim blogja

Hatalmas, fehér bernáthegyi kutya kóborol a kis falu fölött, az Alpok égbe nyúló hegyeiben. Vadságáról legendákat suttognak a falubeliek, sokan elpusztítására törnek. Csak a kis Sébastien sejti meg benne a hányatott sorsú, szeretetre vágyó lényt. Ő maga is árva, és bár szerető emberek között él, szenvedélyesen vágyik a gyönyörű Belle barátságára. Az emberi jóság erői és a közöny meg rosszindulat csapnak össze ebben a mindvégig izgalmas és kalandos történetben, melynek végén a két egymásnak rendelt lény, sok viszontagság árán, egymásra talál. A francia írónő mesteri ábrázolója gyermekek és állatok barátságának, ezt tanúsítja regényének és a belőle készült tévéfilmnek példátlan sikere.

Valószínűleg a fiatalabb korosztálynak íródott, de mindenképpen érdemes elolvasnia annak, aki kihagyta. Van mondanivalója, nem is kevés. 

"Minden elkötelezett 'kutyás' pontosan tudja magáról, hogyan képes hosszasan mesélni kedvence bájairól, szokásairól, mókás és időnként bosszantó dolgairól. A könyvben rajongásunk tárgya (áldozata?) mesél arról, ő hogyan látja mindezt. A világot, benne önmagát, minket, és azt a bonyolult köteléket, mely láthatatlanul fűz bennünket egymáshoz. Megtörtént eseményeket feldolgozó, keserédes felnőttmese ez, egy német juhászkutya megindító vallomása, melyet ajánlok mindenkinek, aki szereti a kutyákat, és annak is, aki nem. Hátha..." (a Szerző) 

Szép könyv barátságról, hűségről, csalódásokról, a társ megtalálásáról. És mindez egy kutya szeméből, akit megmentenek egy szaporító birtokáról. A vége szívszaggató, és nagyon megindító. 

Eredetileg egyszerűen rókának hívták őkelmét. Ám róka korában annyi rossz fát tett a tűzre, hogy ismerte már mindenki, mint a rossz pénzt. Megváltoztatta hát a nevét: Csilicsali Csalavári Csalavér lett. Az úrias új név mögött persze ugyanaz a furfangos, minden hájjal megkent csínytevő rejtőzik. Róla és igen tisztelt családjáról, Csalavérné asszonyságról, Cselefendi úrról, Csalarózsi kisasszonyról meg a többiekről szól Móra Ferenc mindig újra olvasható mulatságos meseregénye. Reich Károly közkedvelt rajzaival jelenik meg Az én könyvtáram sorozatban.

Nagyon jó könyv, egyedülálló humorral. Népmeseszerű a nyelvezete és a szerkesztésmódja is. Kicsit morbidnak találom, nem biztos hogy megengedném egy hat éves gyereknek, hogy elolvassa. Mindent összevetve azonban fantasztikus könyv!

A résnyire nyitva hagyott ablakon át kellemes tavaszi szellő fújdogál. Kifacsarodva heverek a hintaágyamban, és igen elégedett vagyok: bőségesen bereggeliztem, és hatalmasat játszottunk mamival, mielőtt kiment a barna ajtón.
Nemrég döntöttem úgy, hogy naplót fogok vezetni. Sokan azt gondolhatják, unalmas az életem, és nem történik velem semmi. De most megtudják! Elmesélek mindent! Felkészültél, kedves olvasó? Mert ami most következik, az:

Egy vadászgörény naplója

Számomra ez a könyv nagy csalódás volt. Már alig vártam, hogy megérkezzen, erre amit kapok, egy pici könyvecske. Eddig rendben. Aztán kinyitottam, és olvasni kezdtem. Azt hittem, többet megtudok majd a vadászgörényről, ugyanis majd egyszer szeretnék én is egyet. A nyelvezete egyszerűen gyerekes, a történések sokat ismétlődnek, a humora számomra nem túl megnyerő. Akár egy 12 éves gyerek is írhatta volna, talán ha nagyon megerőlteti magát, még jobb is lesz.

A folyók fölött emelkedő magaspart barlangjaiban emberemlékezet óta baglyok élnek. Az egymást váltó nemzedékek mindig ide hordják zsákmányukat, itt költik ki és nevelik fel fiókáikat, engedelmeskedve a bagolyélet sok évezredes törvényeinek. De sorsuk összefonódott az e tájon élő emberek sorsával is; a tatárjárás, a török hódoltság, a szabadságharc néhány jelenete ott tükröződött nagyra nyitott, figyelő szemükben. Ebben a folyóparti barlangban született Hú is, itt táplálták szülei, de mielőtt kirepülhetett volna, megjelent a barlangban az ember, és magával vitte Hút és két testvérét. Ezzel kezdődik a történet, melynek során Hú sok különös tapasztalatot szerez az emberek világában, míg végül visszanyeri szabadságát. De vajon tud-e, akar-e élni a visszanyert szabadsággal?

Szó ami szó, ez azon ritka könyvek közé tartozik, amelyet nem tudtam elolvasni. Számomra túl sokat foglalkozik az emberrel, a baglyos részek meg nagyon vontatottak voltak. De senkinek nem akarom elvenni a kedvét, meg kell próbálni!

Bizony! Ráadásul 3! Bár valószínű, hogy kettő már legalább két napja kibújt, ugyanis puha sárga pehelytoll fedi testüket. A harmadik kisebb mint ők, és épphogy van rajta valami tollacska. Úgy örülök! Még jó, hogy sikerült őket eladni szombaton, még csak az kellett volna, hogy itt legyenek most is, amikor már az új kicsikről kell gondoskodnia a szülőknek. 

Büszke vagyok Szecsőre és Gecsére, mert még csak ebben az évben lettek ivarérettek, és már a második fészekaljat keltik. Remélem a másik kettő is ki fog kelni.

Megnéztük Tesóval a legújabb South Park részt(s15e10). Örömmel látom, hogy a kezdeti gyengeségek után már ismét egy kitűnő epizód került ki az alkotók keze alól. És olyan történt, amit nem hittem volna:(SPOILER!) busz alá dobták Cartmant! Azt a boldogságot! Már régen vártam egy ilyen, ehhez hasonló jelenetet. Ez egyfajta elégtétel számomra, ugyanis eléggé rühellem ezt a karaktert.

Hajrá South Park!

Tegnap végre megért bennem az elhatározás: új kalitkát kell szerezni Hubának és Szoboszlónak, mert az előző túl kicsi volt. Így hát felkerekedtünk apával, és körülnéztünk kicsit. Mindjárt a második üzletben megtaláltuk, amit kerestünk. 22 euró volt, viszonylag tágas, és ami a legjobb, teljesen felszerelt! Bár ahogy elnéztem, ez ma már követelmény.

Van benne itató, nagy etetőtál, valamint mókuskerék. Huba már kezdi felfedezni az utóbbiban rejlő lehetőségeket, de eddig inkább csak aludt benne.

Csí és Vit a fecskepár, akik Délre készülnek az ősz beköszöntével. Vit azonban megsérül így itthon kell maradnia. Amíg a hideg télben fagyoskodik eljár egy beteg asszonyhoz, akinek egy kis örömöt csempész a napjaiba a kis fecske megjelenése tél derekán.

Emlékszem, 15 éves voltam, és egy kiránduláson könyvesboltba mentünk anyámmal. Nem állt szándékomban könyvet venni, próbáltam megtartani a zsebpénzemet. De már akkor is majdnem minden pénzemet könyvekre költöttem... Tényleg igyekeztem helyt állni. De akkor megláttam ezt a könyvet. Szerencsére olcsó volt, nem vesztettem rajta:D Anya csak csóválta a fejét... Megérte beszerezni. Akárcsak Fekete István más könyvei, ez is kitűnő történettel, leírásokkal és karakterekkel rendelkezik.

Bogáncs pumi a javából. Tehát nem puli, hanem pumi, amely ugyancsak a pásztorkutyák felekezetébe tartozik, de belül nyurgább a csontozata, kívül pedig rövidebb a szőre - mutatja be az író főhősét, aki pusztai terelő kutyaként boldogan csaholva végzi a dolgát a nyáj őrzésében, hűséggel követve gazdája minden intését. Egy napon azonban elszakad a pusztától, új és új kalandokba keveredik, még a cirkuszi mutatványosok világába is belekóstol. A hosszasra nyúlt bolyongás minden érdekessége és izgalma sem feledteti azonban származását, szíve és ösztöne végül is visszavezérli természetes környezetébe, az öreg juhászhoz. A kötet a Fekete István életműsorozat darabja ajánlott iskolai olvasmány, de kellemes kikapcsolódást nyújt a felnőtt olvasónak is.

Csak annyit mondok: az egyik kedvenc kutyás könyvem.

Megsebesül egy gólya, nem tarthat a többiekkel Afrikába. Hogyan veszi gondjába az ember, hogyan szokik össze a háziállatokkal, hogyan vészeli át a telet, milyen ösztönöket ráz fel benne a tavasz és a nyár - ezt mondja el vonzóan és költőien Fekete István, a természeti világ és falusi élet avatott ismerője. Nemcsak a vadon élő és ősidők óta emberhez szelídült állatok találkozásáról van szó azonban. Nemcsak a házőrző kutya, a csacsi és a ló meg tehén tárgyalja meg életének apró-cseprő gondját és baját Kelével, a sérült szárnyú és következésképpen túlzottan érzékeny, gyanakvó, sértődékeny gólyával. Itt az ember is a természet egészének szerves részeként él falusi környezetében.

Nagyon érdekes regény, igazán megkapó, ahogy a gólya összebarátkozik a háziállatokkal, majd az emberrel. De végig vágyik a szabadságra, hiszen a vadonban született.

"Nézzünk kicsit mélyebbre a vízbe, ebbe az ősi anyagba, amely világrészeket formál, éltet és pusztít, alkot és ront. Az ember sokat kifürkészett már a vizek lakóinak életéről, elsősorban a halakról, amelyek neki is élelmet jelentenek, nemcsak a vidrának. ..." - vagyis Lutrának. A magányos vidralegény, a legnagyobb és legpompásabb vidrahím elhagyja víz alatti otthonát, és kalandos vándorútja során bekerül a civilizált világba. Megismerjük a kötetből Lutra eredeti környezetét is, a folyók, tavak, nádasok állatvilágát és a vizek mellett élő emberek - halászok, vadászok - életét. Mindezt az író csodálatos megelevenítő erővel varázsolja elénk.

Számomra kicsit túlságosan lassú folyású volt a történet, csak a végén kezdett izgalmasabb lenni. Inkább a környezeti leírások, a természet körülírásának kedvelőinek lesz érdekfeszítő olvasmány.

A rókalyuk folyosója tágabb lett, és a pitvaron túl, mint egy teknő, öblösödött a kamra, ahol halkan szuszogott a rókakölyök. A szőrös gomolyag mozogni kezdett, orra kutatva emelkedett a levegőbe... "Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul." Az író igen népszerű állatmeséje a kisróka felnőtté válásáról szól; a rögös utat bejárva Vuk a Simabőrű Ember méltó ellenfele lesz.

Szerintem nincs olyan magyar ember, aki ne ismerné Vuk történetét. Vagy legalábbis azt hiszi, hogy ismeri. Hajlamosak elfelejteni, hogy ez nem Dargay Attila rajzfilmje, hanem Fekete István komoly hangvitelű, tanulságos és gyönyörű ifjúsági regénye. Sokan ezért nem olvassák el. Pedig higgyetek nekem, nem az!  Minden állatregény kedvelőnek ajánlom az előítéletek nélküli olvasását, meg fognak lepődni, mennyire eltér a rajzfilmtől.

...állatregényeket az interneten? Már idestova 4 éve böngészgetek, és alig találok valamit. Pedig próbálkozok, komolyan. Olybá tűnik, ezzel senki sem foglalkozik. Ezért úgy döntöttem, ide fogom összegyűjteni az összes általam ismert állatregényt, ezzel megkönnyítve a hozzám hasonlók munkáját. Szóval senki se csüggedjen, aki ebben az ügyben érdekelt.

Ma reggel annyira izgatott  voltam, hogy reggel ötkor már ébren hevertem az ágyban. 5:45-ig bírtam, aztán felkeltem. Kávét főztem, megreggeliztem, majd vártam, míg szüleim is felkeltek. Akkor már kilenc óra volt. Kimentem a röpdéhez, és befogtam a két fiatal madarat. Voltam olyan ostoba, hogy ketrecbe raktam őket. Persze annyira féltek, hogy szárnyukat kitárva verdesték a kalitka oldalát. Mindkettő megsebesült a szárnyán, de csak a felszínen. Nem súlyos.

Ahogy sejtettem, csak Magyarországon tudtuk eladni őket. Mindkettőért 1700Ft-ot fizettek. Az egyik árán szépiát és játékot vettem Csipinek, a másikén könyvet. Remélem jó helyen lesznek. Átmenetileg csak egy kisebb kalitkába tudta őket tenni, de azt állította, hogy át lesznek rakva. Ajánlom is!

Kicsit fájdalmas volt leadni őket. Igazán tanulságos és szép volt végignézni, ahogy tojásból kis rózsaszín labdacsok, majd kifejlett madarakká serdültek. Minden jót kívánok nekik!

Vége a költöztetésnek, mostantól csak friss és új bejegyzések következnek!

Talán ezek lesznek az utolsó képek, amiket róluk közlök, és végre sikerül őket eladnom. Kicsit sajnálom, mert nagyon a szívemhez nőttek. Büszke vagyok Gecsére és Szecsőre, ahogy felnevelték őket, pedig az első fiókák voltak. Csak Lutinót sajnálom. De őt nagyon.

Sehol nem tudom itt nálunk, Felvidéken, Szlovákiában japán táncoló egeret venni. Pedig elhatároztam, hogy Maját odaajándékozom kisunokatestvéremnek. Gondoltam, veszek mellé még egy nőstényt, ne legyen egyedül. Meg szegényke elég öreg már, nem akarom, hogy szegény lány épphogy csak megkapja az ajándékát, már ne is legyen többet pár hónapon belül... Kénytelen leszek körülnézni Magyarországon, remélem ott még van.

Úgy gondoltam, felrakok egy videót a netre, hogy ti is megnézhessétek, hogy is zajlik ez a bizonyos barátság:

Bizony, apával készítettünk rácsot a tengerimalacok lak helyére. Hogy miért? A válasz elég érdekes: Cserne és Mazsi lelegelték Csipi fejéről a tollakat. Legalábbis így írnám le a dolgot. Csipi ugyanis, mint már említettem, rendszeresen felkeresi őket a helyükön. Szerintem nem akarták bántani, csak "megkóstolták". Mindenesetre nem akarom, hogy ez még egyszer megtörténjen. Úgyhogy a rács marad!

Ezt nem hiszem el. Újra megtörtént. Elrepült egy papagáj. És ami a legrosszabb, hogy Lutinó volt az.
Ma reggel új játékokat szereltem be a röpdébe. Bekattintottam az ajtót, elfordultam, s míg a hintát szereltem fel, magától kinyílt az ajtó. Észre sem vettem,mikor repült ki, de mire visszafordultam, Lutinó már nem volt sehol. Nagyon lesújtó. Ő volt a legszebb fiókánk. Így már csak a két vadas színváltozat maradt.

De hogy jót is említsek, Szecső tojt 5 tojást, és mindegyik termékenynek tűnik. Már várom az újabb kicsiket. De előbb a régieket el kéne adni, ami úgy látszik nem könnyű feladat.

Tegnap úgy döntöttem, hogy fejleszteni fogom a szlovák nyelvtudásom. Elmenetem újság árushoz, és megérdeklődtem, nincs-e valami jó természettudományi lap szlovák nyelven. Az első háromnál semmi hasonló nem volt. Majdnem feladtam, de végül betértem Komárom legnagyobb újságosánál. Ott volt egy Planéta zvierat (állatok bolygója) című havilap. Azonnal megtetszett, de elég drága volt. Aztán megnéztem a hátulját. És mit látok?! Egy mudi van a végén! Rögtön tudtam, hogy ez az újság megérdemli, hogy kiválasszam:D
Szóval ezt fogom venni havonta.

Úgy látszik Betyár így 4 éves korára megérett. Őszinte örömöt szerez nekem sétakor. Szépen szót fogad végre és megtanulta, hogy őneki kell követnie engem, és nem fordítva. Ha akarom, rá se hederít az emberekre és kutyákra. Egyetlen gyengéje a macska. A minap egy szerencsétlen macska akart átmenni az út túloldalára. Élete utolsó elhibázott döntése volt. Betyár azonnal ott termett(bár jó 20m-re voltunk) és elkapta a gerincét. Mire rászóltam, a cica már halott volt. Mondanom sem kell, hogy nyomban elkotródtunk onnan.
Majd  ezt is kiküszöböljük. Tényleg sokat segít a magabiztosság. Cesar Milannak igaza van.

Ahogy olvastam, hogy ezek a törpehörik rovart is esznek, gondoltam, kipróbálom. Sokáig nem jutott eszembe, de ma megláttam egy cserebogarat az úton. Felkaptam és hazahoztam. És tényleg megeszik! Olyan jóízűen ropogtatják, hogy csak na!
Lefilmeztem, itt megnézhetitek:

Bizony, nem vicc! Szecső ismét tojásrakásba kezdett, bár fiókái még nem is nőttek fel teljesen. Ez alatt azt értem, hogy nem képesek önállóan enni. De úgy látszik ez nem probléma. Összesen 4 darab van. Ki tudja mennyi termékeny belőlük? És még valószínűleg rakni fog párat.